Két amerikai fiatalember a könnyű pénzkeresés reményében el szerette volna adni azt a dokumentumot, melyben Napóleon önként vállalja a száműzetést Szent Ilona szigetére. Az írást több XVIII. és XIX. századi „papírossal” együtt lopták, hisz az ilyen jellegű dokumentumok bárhol fellelhetők, bármilyen múzeumban, csekély őrizet nélkül. A tetteseket mindenképpen elkapta a francia rendőrség, így nem lett semmi az üzletből.
Nem tudom miért, de az idei április elseje nem volt olyan eget rengető, mint múlt években. Mondjuk az igaz, hogy az egyik haverem kb. 2 órát szívatott IRCn, míg rájöttem, hogy kivel is állok szemben, ugyanitt a barátnőm beadta nekem, hogy szőkére festette a haját, de mit csináljunk, ha hiszékeny vagyok.
Elvégre én azt is elhittem, hogy az RMDSZben idén csak meglesznek azok a bizonyos Belső Választások, mely a Szövetségi Képviselők Tanácsának helyeit érinti. Ez sem lett így.
Ugyanakkor elhittem olyan dolgokat is, hogy annak a szegény rendőrnek tényleg meg fogják találni a gyilkosát. Hát itt találtak valamit… vagyis valakit. Egy halottat, egy aradi bűnözőt, aki öngyilkos lett… és állítólag ő a tettes. Nehezemre esik, de elhiszem. Halottakról jót vagy semmit.
Ezek után nem is kétséges, hogy a Mária szobor mellett sétálva majdnem örömujjongásban törtem ki, mikor megláttam egy enyhén ízléstelen korláton azt a postaládát, ami azt hirdeti, hogy ide kell bedobni a „pízt” mert ideje felújítani azt a szobrot. Hát – gondoltam én – ez így is van, ráfér egy kis felújítás arra a szoborra. Erre, hogy hiszékenységemet még jobban aláássa megjelenik a Krónikában, hogy mi is a háttérsztori, ortodox bácsika odatette a szép kék korlátot, gyertyákat gyújtott, virágokat ültetett és a ládikóval fedezi költségeit... ez aztán felújítás, még jó hogy nem tettem én is pénzt abba a ládába.
Mit csináljunk… túl hiszékeny vagyok. De mind mulandóbb és mulandóbb tulajdonságom.

el torro.

Vissza

 

Forradalom a műszaki oktatásban

Csekély hónappal ezelőtt minden 
„polis” tanár vagy műszaki végzettségű becsületes mérnökember forrongott az Óceánon túl, ugyanis az MIT (mely az Észben most az egyszer nem Magyar Ifjúsági Tanácsot takar, hanem Massachusetts Institute of Technology) dékán-helyettese, vagy szerűsége nyilvánosságra hozott egy tervezetet, melyet épp akkor fogadott el az egyetem szenátusa. Az OpenCourseWare nyilatkozatban az állt, hogy tíz éven belül az Amerika (és talán a világ) leghíresebb és legjobb műszaki felsőoktatási intézménye az összes, az egyetem tanárai által összeállított és az egyetemen előadott kurzust bárki számára elérhetővé teszi az egyetem weboldalán, maximum 1-2 éves késéssel. Mindenki felháborodását az okozta, hogy minek kell akkor a szegény amcsi diákoknak évi többezer dolláros tandíjat kifizetniük az egyetemnek, ugyanakkor a MIT ezen döntése mennyiben fogja befolyásolni a többi, amerikai és más kontinensre szegényült műszakis felsőoktatási intézményt. Az egyetem a döntést azzal indokolja, hogy a mai technikai tudományok rettenetes fejlődésében a jövő mérnökei csak akkor tudnak érvényesülni, ha az egyetem befejezése után is állandó kapcsolatban maradnak a legutolsó technológiák bemutatásával (erre ott lesz nekik a weboldal), hogy az egyetem presztízse is csak nőhet, hiszen a tanároknak állandóan újabb és újabb kurzusokat kell termelniük, hogy megfeleljenek a technika követelményeinek, és hogy a kurzus mellett igenis szükség van a diákok beiratkozására az egyetemre, hisz Amerikában a lényeg a laborokban tapasztalt ún. „kísérletezésen” van (ez ugyebár számunkra eléggé ismeretlen dolog), és nem az elméleti oktatáson. Persze, nálunk az egyetemen nem hiszem, hogy túl sok tanár hallott volna erről a forradalmat ígérő hírről, én viszont rögtön „bookmark”-oltam a www.mit.edu címet, és kicsit keserűen megnyaltam a szájam szélét: hátha az ottani kurzusokból majd az itteni tanárok is letöltenek valamit, veszik a fáradtságot, hogy megértsék, és pár éven belül megpróbálják tanítani az ilyen oldalakon bemutatott 1-2 éves technológiákat az itteni diákoknak is, s lecserélik így a most tanított (jobbik esetben) 10-20 éve kidolgozott tananyagot. Szóval, ha Amerika emészti is most magát a hír hallatán, szerintem mi, a balkán keleti csücskébe szakadt műszakis diákok csak örvendeni tudunk ennek.

dugó.

Vissza

 

Visszapillantó tükör

- Régi-új tanügyisünk, Balla Réka a brassói, kolozsvári és nagyváradi társaival részt vett az OMDSz (Országos Magyar Diákszövetség) felvételi tájékoztatójának körútján április 5. és 9. között.

- Bende Kati belügyis részt vett a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) vezetőképzőjén, amely Tatán került megrendezésre április 6. és 9. között.

- Április 26-ától Kiss Kálmán diáktanácstag képviseli a TMD-t a FITT (Független Alapítvány a Temesvári Ifjúságért) gyűlésein.

- Április 26. és 28. között 6 darab TMD-s vett részt a szegedi Biztonsági kérdések és EU-inegráció konferencián. A hat között jelen volt Haba Tünde diáktanács tag is.

Vissza

Múzsapuszi

Április 11.-én a Magyar Költészet előtt tisztelegtünk a Csiky Gergely Színház Stúdió termében. 
Meg kellett tegyük, hisz, amint azt a szervező, Koczka György, köszöntő beszédében elmondta, a költőknek, íróknak különösen nagy szerep jut amúgy is zaklatott önazonosság-tudatunk megőrzésében. 
Az üde hangulatú találkozón egyszerre tisztelegtünk a magyar irodalom nagyjai előtt, akik a Csiky Gergely színészei révén voltak jelen, és napjaink temesvári szerzői előtt, akik közül Pongrácz Mária, Anavi Ádám, Kiss András és Illés Mihály olvastak fel műveikből.
Felolvasott még Ármos Lóri is, aki indítónak élete legelső versét szavalta el:

Mama ebédet főz
a fazékból felszáll a gőz

azután pedig négy, mostanában szerzett versével próbált elkápráztatni minket. A közönség a fenti kétsorosat értékelte a legjobban.
A frappáns kis műsor körülbelül másfél óráig tartott, amely idő alatt a szervezők többször is köszöntötték és megdicsérték a ProFun-t, a TMD-t és a temesvári magyar diákszerzőket, és megköszönték a fiatalságnak a lelkes részvételt. 
A Tavaszi Macskák felhívták a közönség figyelmet frissen indított irodalmi témájú levelezőlistájukra, amely mindenki előtt nyitott, és amelyről bővebb információt a lorando@webcafe.ro címen lehet kapni. Meghívnak, továbbá, ezúton is minden érdeklődőt, társuljon a menethez!
Aki ott volt, szép élménnyel lett gazdagabb.
Aki nem, az jöjjön el jövőre!
Megéri.

Koneč filma

Legyen a főszereplő neve Crossy. Született 1995-ben. A Dózsa György u. 34 alatt. Szülők: Oszi és Zsolt. Meghalt 2001. május 1.-én. Élt tehát vagy hat évet. Születésének napján egyből belecsöppent a felnőttkorba. Hat évet élt, de ez alatt a hat év alatt sokkal többet ért meg, mint bárki emberfia: mérhetetlen mennyiségű sört, vodkát, bort, cigarettát és ki tudja még mit. Töménytelen embertömeget ismert meg, ezeknek is szinte csak azt a részét, amely a bluest vagy az ehhez hasonlót fogyasztja nagy előszeretettel. Volt ezek között középiskolás diákoktól, egyetemistákon és munkanélkülieken keresztül öreg hippikig, vén rockerekig rengeteg ember. Jónéhánynak még fizetett is, neki nem nagyon fizetett senki; ez okozta a vesztét - de erről majd később. Hat év alatt sikerült kiválogatnia a jó (néha a legjobb) kategóriába tartozó együttesek fellépéseit. Ezek között nem csak helyi sztárok szerepeltek (Quo Vadis, Bega Blues Band, Crossroads, Blue Note), hanem országosak is (Nightlosers, Iris, Sir Blues).
Mindezen sok pozitívum mellett kell lennie valami negatívumnak is, mert halálának biztos van oka. Vegyük tehát sorra a lehetőségeket. 1. Ha egy pincetulajdonos hat éven keresztül jól alszik attól, hogy az ágya alatt valakik valakikkel isznak, buliznak vagy koncerteznek, akkor nem fogja hat év után kirúgni onnan az illetőt. A hangszigeteléssel volna a gond? Nem: a falakon (mindenütt) 2-3 cm vastag hangszigetelő burkolat van 2. Ha a szomszédok szintén hat éven keresztül el tudják viselni azt, hogy egyesek néha-néha kijártak a szemközti parkba "szellőzni", akkor az észszerűség elve alapján ezek sem fogják elzavarni onnan. 3. Talán akkor azon sétálók erkölcseit sértette Crossy vagy a vendégei, akik éjjelente a szemközti parkban lófráltak (épeszű ember márpedig - Crossy vendégein kívül - nem nagyon vetemedett erre ez alatt a hat év alatt). Kihagytam volna valamit? Nem hinném. Márpedig még nem találtam egy értelmes okot. Mi történt? Öngyilkosság? Nem, az végképp nem! Arra soha nem lett volna képes. Egyedül nem. Még akkor is nehezen, ha sokan késztetik rá. Lehet, hogy mégiscsak túl sokan voltak? És lehet, hogy mégiscsak saját magának kellett véget vetnie rövid életének? Nem vigyáztunk volna rá eléggé? Elhanyagoltuk néha? Tudom, hogy ezek a dolgok egy kicsit idiótán hangzanak, de ha jobban belegondoltok ezekbe a sorokba, rájöttök, hogy mégsem beszélek félre teljesen. Merthogy volt egy megjelenése, egy sérója, egy eredetisége, egy jó imidzse, ha így tetszik. Ezt pedig nagyon jól tartotta hat teljes éven keresztül. Nagyon kicsi a száma a hozzá hasonlóknak (temesváriakról beszélek), akik nem prostituálták el magukat. Mert ez nagyon sok esetben megtörtént. Ő pedig ilyesmire nem vetemedett. 
No de megtörtént, ami megtörtént, most volt még egy-két rövid iddogálás az emlékére, volt egy szűk körű kiárusítás és ezzel most már tényleg vége nekije. Ennyi volt. Vége. És ezzel tkp. a filmnek is vége. 

Vivát Bihar!

Ez volt a már három hete lejárt kosárlabda-bajnokság végkicsengése.
Úgy a fiúknál, mint a lányoknál ők nyerték meg a kicsit kurtára sikeredett bajnokságot. A szentgyörgyi csapat hiányosan jelent meg, így Árpi és Pocki kénytelenek voltak vendégjátékosokkal játszani.
Ennek ellenére hősiesen küzdöttek a létszámfölényben megjelenő Udvarhely ellen és annak ellenére, hogy kikaptak, vészjóslóan fogadkoztak, hogy majd az olimpián... Úgy legyen!
Az aradiaktól Emil kivételével, aki a szentgyörgyi csapatot erősítette, senki nem volt. A ludas ezért a West Petrom, hiszen az aradiak nekik szurkoltak a döntőbe jutásért. Szurkolásuk annyira eredményes volt, hogy a csapat nemcsak a döntőbe jutott, hanem meg is nyerte azt. A döntő így Udvarhely és Bihar között zajlott, amelyet a bihariak rutinosan megnyertek, Udvarhelynek is csak a fogadkozások maradva.
A lányoknál csak egy meccsre került sor amelyen, annak ellenére, hogy az első félidőt a szeredaiak nyerték, a végén mégiscsak Bihar aratott.
A legeredményesebbek: 
fiúknál – Peti (Bihar) 18 pont
lányoknál – Saci (Szereda) 14 pont

Zárókép: a diáknegyed első lebarnult emberei, amint klasszikus temesvárit szürcsölgetnek az Amigó sörkertjében

... és ne feledkezzünk meg a fogadkozásokról, mindenkit várunk az olimpiára!

Takarmány

Gyere te is

Még van esélyed jelentkezni a Gyere te is Néra-völgyi kiruccanására, hiszen az indulás pénteken van. Ha érdekel a dolog, gyere fel az irodára.

Bankett

A TMD még mindig várja a végzősök és párjaik jelentkezését a június 10.-ére tervezett bankettre. Jelentkezési díj 200 ezres, pár esetén összesen 350 ezer lej.

Zorán koncert

Hétfőn, május 7.-én Zorán koncert lesz Kolozsváron. A belépő 50 ezer lej. Részletes információt a TMD irodán kaphatsz.

Bregovic koncert

Nem hivatalos hírek szerint a május 11.-én megrendezendő Bregovic koncert belépőjének ára 500 ezer lej körül mozog (?!). Ez a szám reméljük, nem biztos... Ezért szerkesztőségünk tagjai még érdeklődnek. Szintúgy a helyszín felől is.

Nyaralási lehetőség

Az alábbiakban közlünk egy törökországi táborozási lehetőséget, amelyet a román Ifjúsági és Sport Minisztériumtól kaptunk. A helyek száma nem korlátozott, tehát mindenki jelentkezhet.
A tábor célja egymás kultúráinak megismerése, ezzel hozzájárulva a világbéke megteremtéséhez. Négy periódusba lehet jelentkezni: 2001. július 6-16., 2001. július 20-30., 2001. augusztus 3-13. és 2001. augusztus 17-27., a következő helyekre: Agri, Antalya, Aydin, Balikesir, Bartin, Burdur, Bursa, Canakkale, Denizli, Isparta, Icel, Istanbul, Izmir, Mardin, Mugla, Nevsehir, Samsun, Sinop, Sanliurfa, Trabzon. A jelentkezési feltételek a következők: tudjál angolul, és hogy 18 és 24 év között legyél. Ja meg az, hogy befizessél egy 25 dollárnak megfelelő összeget, amelyben benne van a szállás, a kaja és a kirándulások. Az utat mindenki magának fizeti. Ha valakit érdekel a tábor, jelentkezzen mihamarabb az irodán.

Vissza

 
 

Érted Szól
2001. május 3.

Főszerkesztő:  Toró Tibor
Szerkesztették: Ármos Lóránd, Katona Mihály, Kovács Árpád, Molnár Róbert, Rigó Csaba, Simon Szilárd
Grafika: Boér Attila
Tördelés: Toró Tibor
Korrektúra: Ruff Ágnes

A közölt írások nem mindig tükrözik a szerkesztők véleményét

Az Érted Szól  kiadását a Magyarországi Ifjúsági- és Sport Minisztérium és az Illyés Közalapítvány támogatja

Cím: TMD - Temesvár, 1900 Diana u. 9A/10, Románia
Tel./Fax: +40-56-195545
E-mail: esz@tmd.dnttm.ro
Web: http://hsot.tripod.com

A Kupa a TMD legősibb rendezvénye, idén remélhetőleg tizenegyedik alkalommal lesz megrendezve, ez is azt bizonyítaná, hogy a bolondság, a nemtörődömség, a szertelen fesztelenkedés sose hal ki a diákokból, amíg még egy páran magyarul mozognak ebben a gigantikus egyetemi központunkban. Szóval: három-négynapos majális-szerű versenyszámokból áll a kupa, ahova csapatok neveznek be, plakátháborúznak, tojás- és sárdobáláson kívül a kötélhúzás és a sörivás perverz formáit is kipróbálják, sokszor a hídról ugranak a Begába, vagy életüket kockáztatva 17 V-os egyenáramot generálnak a 3 V-os bicajdinamóval, de olyan is történt, hogy 19-en másztak fel egyetlen fára, vagy lábat mostak minden járókelőnek, aki áthaladt a Michelangelo hídon, meg mindenféle hasonló ördöngös próbákon mérik össze sörtől lankadt erejüket. A Kupa abszolút hangulatára az is rátesz egy-két lapáttal, hogy a szesszió közeledtével a diákok egyre idegesebbek, adrenalin-szintjük normál hormonokkal való kiegészítésére pedig rettenetes dolgokra is képesek a csapat és a
játék szelleméért. A Kupa 7első és utolsó napja általában Temesvár valamelyik parkjában zajlik, a középső napon buszokkal utazunk ki a Temes kies partjára, ahol aztán végképp elszabadul a pokol, s ezzel nem mondtam el mindent... Végül azt is elárulhatom, hogy idén azért is lenne négynapos a Kupa, mert a csütörtöki nyitóbuli (bemutatás? bemutatkozás?) a Park Place-ben volna megejtve, de ez még csak egy kicsikét biztos.
A csapatnevek az évek alatt sokat vagy nem sokat változnak, az évtizedek során a Kupa szülte ki magából az olyan csapatokat, amelyeket azóta már máshol is láthattunk, voltak már Törtönböltelékek, Misikéék évekig vitték a Turbinát, Répáék mindig ölték a Nyulakat, és a Sörpikék is eleinte a Kupán indultak. Egy hatalmas Fakupába a nyertes csapatok évről évre belevésik a nevüket, kb. ’91-től kezdődően. Bevett szabály, hogy a nyertes csapat feladata az elkövetkező évben a Kupa megszervezése, a pihent próbák kiötlése. Így az idén ez a feladat a Rém Rendes Családra hárult, reméljük hozzák a tavalyról megszokott formájukat, s minden a legnagyobb sörtől ázott rendben lesz. Csapatok idővel az irodán kell majd jelentkezzenek...
 

Jognap

Mindenki azt kérdezgeti, hogy egy pofonért mennyit kapnék, meg hogy mi történne velem, ha megcsavarnám a szolgálatos rendőr fülét. Vagy  legyilkolhatom-e Aranka néni macskáit, ha a küszöbre pisilnek.
Egyszóval rengeteg a kérdés, és a jog burjánjai mindenfele elkalandoznak. Csak senki nem tudja, merre és meddig a karjuk.
Lássuk csak, miről volna szó. Arra gondoltunk mi, a Jurátus Kör tagjai, hogy szervezzünk egy Jognapot, ahol mindenki kérdezhet, minden tisztázódhat, mindenre fény derülhet.
Előadások, versenyek, kérdések, feleletek.
Mindez május 19.-én.
Készüljetek!
 

StudFest – avagy ami a népnek kell

Az OSUT (a Temesvári Tudományegyetem Diákszervezete) tizedik alkalommal örvendeztette meg a temesvári (és nem csak) közönséget, az április 24 és 29 között lefolyt kulturális rendezvényével. Meg kell említenünk, hogy ez az egyedüli ilyen jellegű rendezvény Távol-kelet Európában. Annak ellenére, hogy az idei StudentFest jubileumi „szám” volt, a támogatók nem igazán nagylelkűsködtek. Sajnos ez főleg a plakátoláson látszott meg: aki meg akarta tudni, hogy végül is mi érdekli, az talált egy plakátot az „U”-n belül, de ennyi...
Kulturális események szempontjából, rendeztek egy irodalmi találkozót, (Grizzly kávézó) és pár képzőművészeti kiállítást, melyen részt vettek külföldi fiatal művészek is (Szeged, Pest, Nürnberg, Párizs). Fotó-Videó szekció is volt a Jazz Klubban, „lájv” zenei aláfestéssel. Na de nem ez a legfontosabb...
Az élő és kevésbé élő koncertek szabadtéri gazdája a Dóm tér volt. 
Csütörtöki program: Erederia, Emil, Dian, Luna Amarra, PNAL, Suie Paparude, AB4 (aki nem jött rá, ezek bandanevek). A vége technó lett, de ízlések és pofonok...
Pénteken viszont Nitro, Coma, Implant Pentru Refuz (IPR), Scrum. Az utóbbi kettő hazai, azaz temesvári hardcore együttes. A Scrum egész szépet produkált, persze zenéjüknek egy kis Korn íze van. A Coma pedig a Limp Bizkit itthoni változata, szöveg tekintetében is profi... és nem csak.
A végére került a tejfel. Az IPR lenyomta a tömegmozgató számait, amelyekkel sikerült elnyerniük tetszésemet. A színpad előtti pogózás eluralkodott az egész téren, nemre való tekintet nélkül. Tudjátok, milyen kemény nők vannak városunkban? Nos, aki idáig elolvasta az írást és azon gondolkozik, hogy milyen az IPR, eláruljuk nekik, hogy szerintem Temesvár legreprezentatívabb hardcore bandája, Scrum-ék ugyanis még fiatalok. Na. Tizenegykor befejeződött a buli.
És hogy a színház-kedvelőket se hagyjuk ki: a Magyar Színház Stúdiótermében meg lehetett pillantani egy pár darabot, például Dosztojevszkij Földalatti feljegyzéseit.
Tanulság csak annyi, hogy kevés pénzből is ki lehet hozni valami színvonalasat.
 

Szilánkok, amelyek vágnak

Mennék haza, de itthon vagyok címmel mutatott be előadást Temesváron az Újvidéki Színház Színes Szilánkok diákszínpada. Döbbenetes darab volt... Nem láttam még előadást, amely ennyire megfogott volna dinamizmusával. Eddig.
Talán ez a mozgalmasság jelentette a Színes Szilánkok diákszínpadának erősségét. Hisz minden mozdulat, minden lépés a már-már agyoncsépelt, de mégis mély mondanivalójú magyar írók-költők műveinek jelentését sulykolja belénk. Sokszor kellett nyelnem, hogy leküzdjem az érzéseket, melyeket a darab ébresztett, hiszen időszerűsége vitathatatlan az anyaországon kívül bármely magyarlakta országban...
A darab erőssége a koreográfiája. Tánclépésekben, vagy komplex statikus képekben örökítette meg a magyar történelem jellegzetesebb pillanatait, sajátos újvidéki vetületekben. Mert Újvidék egy olyan város... ahol a magyarok ugyanolyan, de mégis más problémákkal küszködnek, mint mi.
Miután minden lejárt, egy páran maradtunk, megismerkedni a fiatal színészekkel. A rövid találkozó alatt sok dologban megegyeztünk: egyrészt mindegyikünket érdekelné a kapcsolattartás, gondoltunk egy esetleges meghívásra is részünkről, mégpedig a Fesztiválra. Szóba került és be is bizonyosodott, hogy nem csak mi, de ők is tudnak inni, méghozzá elég sokat.
Végszóként talán annyi, hogy ténylegesen mindenki sajnálhatja, hogy kihagyta ezt a darabot, mely a Bánsági Magyar Napok keretén belül került bemutatásra. Emberek, járjunk színházba... főleg ha ingyen van. 

Ez már nem jegyzet...

Túl sokat nincs mit bevezessek, hisz egyszerű: arról beszélgettem Zsolttal, a Blues egyik társtulajával, hogy mi lesz a kocsmánkkal.

-Miért zárt be a Blues?
-Mert nyáron (kb. májustól szeptemberig) uborkaszezon van és már lassan három éve állom saját zsebből a nyári költségeket (csak a házbér volt 600 DM). Amikor aláírtuk a ház tulajával a szerződést, szó volt arról, hogy két-három éven belül teraszt nyitunk, ám ez meghiúsult. A pincébe a befektetés több mint felét a hangszigetelésbe öltük; a falakon mindenütt pár centi polisztirén védi a szomszédokat, a felettünk-lévőket, de még ez sem volt elég.

-Mi lesz ezzel a hellyel?
-Masszázs-szalon lesz a Bluesból. A berendezést eladjuk, kivéve a cégtáblát.

-Lesz valami folytatás?
-Blues Klub nem lesz, én legalábbis nem nyitok még egyet. Lesz az Ifjúsági Házban egy Kultúr-Center, ahol nemcsak blues lesz, hanem más zenei műfajok is, kiállítások, happeningek... itt csak kollaborálni fogok pár cimborával. Ezt azért nyitjuk, hogy az embereket ne csak az motiválja, hogy lejöjjenek inni valamit, hanem valami más is történjen.

-Legszebb emlékek?
-Talán az első két év... tele volt ambícióval... de amúgy csak szép emlékeim vannak erről a hat évről.

-Te hogyan élted/éled meg ezeket a napokat?
-Ezentúl az egyik szemem sír, a másik nevet. Ez alatt a pár nap alatt szuper dolgok történtek. Az a szomorú, hogy tényleg meg kell haljon valaki azért, hogy ennyien eljöjjenek és, hogy ilyesmi történjen? Itt még reggel tízkor akusztikus gitáron játszottak és énekeltek vagy negyvenen. 

-Mi lesz a pincércsajokkal?
-Hát azok még más munkahely után nem néztek, de Roxinak már amúgy is van munkája: angol magánórákat ad.

-Ti hova fogtok eztán járni és mit ajánlotok a Blues eddigi vendégeinek?
-Nincs még erről fogalmunk. Nem is tudunk ajánlani igazán semmit.

Hát kábé ennyi. Leírva nagyon rövid, ám az interjú sokáig tartott. Sokáig tartott megtalálni a kérdést és talán még nehezebb megtalálni rá a választ. Az tény, hogy nemcsak a törzsvendégek szakadtak el nehezen a Bluestól, hanem a tulajok is. Ők minden este eljárnak, és lakat mögött, iddogálnak még egy kicsit, egy kis zenét is hallgatva hozzá.
Van egy üveglap a pult mellett, amire krétával írtak fel néha pár dolgot. Az elmúlt hétvégén a fellépő együttesek névsora volt rajta és még egy-két sor, ami valahogy így szólt: "That's all folks! Thank U!"
Mi is.

Éljen Szent, a György

A Számomra három igazi ünnep van egy évben: a Húsvét, a Karácsony és a Szentgyörgy napok. Azonban, míg az első kettőnél templomba kell menni és sokat zabálhatok, az utóbbi a kocsmázás és az ivászat fő ünnepe. Ez az a három nap, mikor a város egyetlen, hatalmas kocsmává alakul át és annyi ember meg- és felfordul arrafelé, hogy annyit még nagyapám sem látott, pedig ő már Szibériában is majdnem felfordult...
Az idén is a megszokott forgatókönyv szerint zajlott a dolog: délben ébredés, irány a sörsátor... Két pohárka után ebéd, aztán irány a sörsátor... Pár pohárka után esetleg egy koncert, miután irány a sörsátor... Végül egy csomó pohár után valahol csak kiköt az ember, gondoljunk az ebre meg a karóra (vagy ló volt az, meg gyönge viola? A fene sem tudja már)... Egyesek ezt a hosszadalmas procedúrát úgy oldották meg, hogy pénteken beültek egy sörsátorba és valamikor vasárnap este másztak ki, a tűzijátékot megnézni.
A péntek egy kissé gyengére sikeredett, legalábbis számomra. Nem vagyok oda az Irisért, viszont sokaknak tetszett, úgyhogy nem mondok semmit. Az egésznek, mint annyiszor a történelemben, egy reggelig tartó kocsmázás lett a vége, aminek tiszteletére sikeresen ráragadt egy lányra a megtisztelő „Csiga” név. Ezért később hevesen tiltakozott, de mi nem vagyunk olyanok...
A szombati nap egy finom délutáni reggelivel kezdődött és pár sörrel folytatódott, de az ilyesmiért nem szoktam megsértődni. Az esti koncertek elöl véletlenül egy kocsmába tévedtünk, ahol jazz álnéven egy félvér jamaikai kinézetű cigány gyermek  és bandája egy angolul nemigen tudó fekete énekesnőt kísért nagy előszeretettel. Kísértük volna mi is, de pár sör után a hátunk mögött ülő úri társaságnak nótázhatnéka támadt, és hát az Ágyúgolyó még szolidabb helyeken sem keverhető az I Shot the Sheriff enyhén jazz-es változatával, úgyhogy elmentünk... Merő véletlenségből egy másik kocsmába...
Ez egy úgynevezett Retró-Giccs buli volt, ahol a hatvanas, hetvenes évek legrosszabb dalait játszották Limp Bizkittel és Jamiroquaial keverve. Hát nem volt egy Sláger rádió, az biztos, de mi mindent megpróbáltunk... Fogyott is a sör rendesen, egy következő lányra meg ráragadt az ugyancsak megtisztelő „Szúnyog” név. Később ő is hevesen tiltakozott, de én szeretem az állatokat, úgyhogy...
Vasárnap már komolyabban startoltunk... Elmentünk a kőzet-kiállításra, de szerintem az egész egy nagy átverés volt és arra ment ki a játék, hogy minél több pénzt keressenek, kivéve azt az egy emberkét, aki befestette a kőbe azokat az ügyes levélkéket. Én nem értek hozzá, de az intelligencia kedvéért mégis felrakom a költői kérdést: minek kellett összefesteni azokat a köveket és egyáltalán, hova jutottak napjaink tudósai meg kutatói? Végül is mindegy, a lényeg úgyis az, hogy sör legyen...
Aztán volt még reneszánsz vásár... Itt pár hülye gyerek bekötött szemmel próbált eltörni egy tojást. Szerintem élvezték.
A nap fénypontja, a magyarországi Bohém Raggtime Jazzband nem kezdődött túl fényesen...  A konferanszié valami fejes román ajkú jazz mester volt, ezért melléje szegődött az egyetlen ember a teremből, aki nem tudott románul. Ő volt a tolmács. A tíz perces bevezető így félórásra sikeredett, de megérte, mert annyit rég nem röhögtem.
A banda, mint ahogy a neve is mutatja, nagyon bohém és raggtime jazzt játszik. Volt bendzsó, nagybőgő egy csomó fúvós és két hegedűs, akikből az egyik zongorázott, a másik a manager. Aztán volt még gitár, cigányzene, de szétesett a zongora is... Megérte!
A tűzijáték is szép volt, csak a vége fele egy kissé zavarni kezdett a szemembe hulló eső, ami azután jött, az szóra sem érdemes...
Végül még annyit, hogy az idén is megérte elmenni Szentgyörgyre, már csak azért is, hogy bebizonyosodjon nagyapám aranymondása: „Inni kell, mert az hamarabb meglátszik az emberen, mint a tanulás...”
PS: Ha arra jártok és az áruház előtt, meglátjátok azt a nagy barna valamit ne szaladjatok el, mert nem harap. Az az új Szent György szobor és a mendemondákkal ellentétben nem én vagyok érte a felelős...
 

Vissza