|
Fischer Botond
Tegnap
Egy lánykával álmodtam, amúgy jó
ismerős, egy barátom barátja.
Szeretett, én is őt, nem tudom szó
volt-e köztünk, de engem magába
ölelt, mint légcsepp a tengert.
Unalmas bejelentés: nem jó itt.
Felkeltem, és ottani mosolya
harapó comb lett. Ettem hajóit
a csészéből. A lítiumtea
ölelt, mint légcsepp a tengert.
És ha kifordulok, mint a bigott
asszonyság bundája, talán jobb? Nem.
Csak éreztem, hogy fáj a megrúgott
fal s kívül megálmodott szerelmem
ölelt, mint légcsepp a tengert.
Elpocsékolt disztichonok
Itt heverek Kupidó rosszul ellőtt nyila és egy
Tiszta üres lap előtt: darvatlan Ibükosz.
Úgy érzem most, mintha Erátó vagy Euterpé
Maszturbálna velem. Nincsen írnivaló.
Esdve könyörgök néktek, kedves olümpuszi lények,
Kis mitológiai szótár címszavai!
Az a bajom, hogy múzsát kéne nekem kiutalni
Jó okosat s gyönyörüt, hérosz és heroin
Is irigyeljék tőlem szép ágyéka tudását,
Vad, tüzelő nyelvét és simitó kezeit.
Addig is várnak a nagy Dionűszosz arca elé s a
Még anonim nikotin-istenség körei.
Ars poeticácska
Őrült, furcsa poéták hosszu sorába beállni,
Tébolyodott zsenivé vedleni nem akarok.
Éppen azért merülök le naponta a szörnyü pokolba
S kínzom meg magamat, mert megtisztit a vers.
Kirké
Ékszer. Nem szép, de
elbocsátó üzenet:
döntöttél, siess.
Két haiku
Isten kopogtat.
Az ágyékom szorosan
körülöleled.
Gyönyör kopogtat.
Vég nélküli röppálya.
Haldokló levél.
Tanka
Szivárványszínű
szemeid gömbtükrében
elmerülve lágy
üres közhely a tudat,
csak csöpögő csap a csend.
|
